2018. évi Megyei Zenei Verseny Taksony

2018. évi Megyei Zenei Verseny Taksony

2018. évi Megyei Zenei Verseny Taksony bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

„A zenében a hangszerek azt a feladatot látják el, mint a színek a festő ecsetjén.” (Balsac)

A tűz továbbadása

Nyolcadik regionális Német Nemzetiségi Zenei Verseny Taksonyban

Az Észak-magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület, a Pest Megyei Német Önkormányzat, valamint a Német Nemzetiségi Önkormányzat Taksony 2018. április 20-án, a Taksonyi Petőfi Sándor Művelődési Házban Pest, Heves és Nógrád megye, Budapest és a környező megyék német nemzetiségi általános és középiskolái, illetve zeneiskolái számára Német Nemzetiségi Regionális Zenei Versenyt rendezett szóló, duó, vagy kamarazenei kategóriában.

A magyarországi németek himnuszának közös eléneklése után Bálint Gyöngyi, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Taksony elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd egy Helen Exley idézettel alapozta meg a megnyitóünnepség hangulatát: „A zene minden szomorúságunknak, minden örömünknek hangot ad.” Ezután hozzátette: „azért élmény e nap, mert örülünk egymásnak és minden alkalommal, amikor zenei verseny van, a napocska is velünk mosolyog.” Ezt követően egy Martin Luther idézettel hívta fel a figyelmet a zene hatására: „A  földön semmi sem alkalmasabb, hogy a szomorút vidámmá, a vidámat szomorúvá tegye, hogy bátorságot nyújtson a csüggedőnek, büszkeséggel töltse el az alázatost, kisebbítse az irigységet és a gyűlöletet, mint a zene.” Végül bemutatta a szakmai zsűrit, melynek tagjai voltak: Farkas Gábor, a Dunaharaszti Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára, a Budapesti Rektime Band alapító tagja, a Haraster Dorfmusik zenésze; Tóth Gergely, a Magyar Honvédség Budapest Helyőrségi Zenekar trombitása, a soroksári Galambos János Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanára; a zsűri elnöke Hommer Lajos, az Operaház volt zenésze, a Magyar Honvédség Zeneművészeti Honvéd Szakközépiskola volt tubatanára.

Zwick András az ÉMNÖSZ Kulturális Bizottságának elnöke beszédét egy Gustav Mahler idézettel kezdte: „Tradition ist nicht die Anbetung der Asche, sondern die Weitergabe des Feuers“, majd hozzátette: a magyarországi német hangszeres zene nem más, mint a zenei anyanyelvünk. Ennek ápolását, továbbadását megköszönte a versenyzőknek és tanáraiknak.

A megmérettetés előtt Kreisz Ármin taksonyi tanuló egy történetet mondott el a helyi nyelvjárásban.

A hangszeres versenyzők három zenei kategóriában – szóló, duó, csoportos – nevezhettek be a megmérettetésre. A német, ill. magyarországi német népdalfeldolgozások mellett elő kellett adniuk egy német klasszikus művet is a szóló és duó kategóriában induló versenyzőknek, kivéve kamarazenélés esetében, ott a klasszikus mű nem volt kötelező.

A jelöltek előadásának időtartama maximum 5 perc lehetett. Fúvós szóló bemutató esetén tanári zongorakíséret volt lehetséges, melyről az adott versenyzőnek kellett gondoskodnia. Kamarazenélés során is 1 fő pedagógus játszhatott a zenekarban, amely 3-6 maximum 12 főből állhatott.

Az egész napos eseményen huszonegy különféle műsorszámot hallhatott a közönség. A fellépések között szünetet tartottak, majd a második kör végén a zsűri elvonult, hogy értékelje a teljesítményeket. A díjkiosztó ünnepséget a Főtéren, a Zenepavilon előtt tartották, ahol a zsűri elnöke elemezte a versenyszámokat, majd számos bronz, arany és ezüst fokozatú minősítéssel jutalmazta a bemutatott produkciókat, sőt egy Preis/Dunagong-díjat (Regionális Nívódíj) is odaítélt. A Pest Megyei Német Önkormányzat különdíjat is felajánlott, a Landesrat által szervezett Harmonikawoche nyári táborban való részvétel lehetőségét 1 fő harmonikás részére.

A versenyzőknek az emléklapokat és ajándékcsomagokat Hommer Lajos a zsűri elnöke, Bálint Gyöngyi a Német Nemzetiségi Önkormányzat Taksony elnöke, Szeltnerné Winhardt Ildikó az Észak-magyarországi Regionális Iroda irodavezetője, és Zwick András az ÉMNÖSZ Kulturális Bizottságának elnöke osztotta ki. A felkészítő tanárok és segítők cserepes virágot kaptak ajándékba. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó nyertesek a díjkiosztó végén még egyszer bemutathatták versenydarabjukat, így a taksonyi TTT Sváb Népzenei Műhely tagjai, valamint Pinke Lilla, dunabogdányi zeneiskolás szerepeltek.

A díjkiosztó végén Szeltnerné Winhardt Ildikó megköszönte a versenyzők színvonalas teljesítményét, a felkészítő tanárok fáradtságos tevékenységét, valamint a zsűri értékelő munkáját.

Klotz Mária

Fotók: Klotz Mária

Aktuális

2018-ban – 85 év után - arra nyílt lehetőség hazánkban, hogy 2018. április 8.-án a Magyarországon élő német nemzetiség saját jogon parlamenti képviselőt választott Ritter Imre személyében a Parlamentbe.

Back to Top

Az oldal cookiekat használ. Ha az "Elfogadom" gombra kattint, ezt tudomásul veszi az üzenet eltűnik. Részletek

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close