Vecsési vers- és prózamondó verseny

Beszámoló a német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny vecsési fordulójáról.

A verseny 2017. 03. 03-án 14 órai kezdettel került megrendezésre.

7 település (Ceglédbercel, Csömör, Gödöllő, Iklad, Kerepes, Újhartyán és Vecsés) 7 iskolájából érkeztek versenyzők.

Az ÉMNÖSZ felé szeretném megjegyezni, hogy Vecsés, Petőfi már nem vesz részt a versenyen, mert – a kolléganő elmondása szerint – nincs már nemzetiségi osztályuk. Illetve Domony idén sem válaszolt e-mailben történt megkeresésünkre. Idén fel is hívtam az iskolát, valószínűleg az iskolatitkárral tudtam beszélni, aki megígérte, hogy utánanéz a dolgoknak. Azóta is „várom tőlük a visszajelzést”.

Szeretném megkérni az ÉMNÖSZ-t, hogy tisztázzák a domonyi iskolával a helyzetet, ne kelljen a következő években felesleges köröket futnunk.

A versenyre végül is 82 gyerek jelentkezett, betegség miatt három fő nem érkezett meg.

Az ünnepélyes megnyitó után korcsoportok szerint, 5 teremben folyt a verseny. A versenyekre magától értetődően, bárki beülhetett, szeretettel vártuk a kísérő szülőket, nevelőket. Minden versenyszínhelyen legalább 3 tagú zsűri volt. (Ahol meg tudtuk oldani, 4 tagú zsűrivel folyt a verseny) Szerencsére sok vendégiskola is delegált zsűritagot, így idén is eleget tudtunk tenni annak a célkitűzésünknek, hogy minden zsűriben legyen nem helybéli kolléga is. (Az előző években könnyebb volt a helyzetünk, mert a vecsési Petőfi Iskolából – az egyszerűbb közlekedés miatt – mindig szép számmal érkeztek zsűritagok. )

Iskolánk tanárain kívül a zsűriben képviseltette magát Iklad (1 fővel), Ceglédbercel (2 fővel); Gödöllő, Petőfi (2 fővel) és Csömör (2 fővel) Ezen kívül, többéves hagyományunknak megfelelően részt vett a zsűri munkájában Vecsésről Füzesi Józsefné óvodapedagógus és Doróné Zemmel Katalin a helyi „Dorfbücherei” vezetője is.

Kínosan ügyeltünk arra is, hogy olyan kolléga ne kerüljön a zsűribe, akinek a tanítványa az adott zsűri előtt versenyez. Ez alól csak a Mundart-nál tettünk kivételt. Itt abból indultunk ki, hogy a Mundart-nál olyan kollégák legyenek, akik értik és beszélik is valamennyire a tájszólást. Ezért a felkészítő tanárok látszottak a legalkalmasabbnak erre a feladatra. Ez semmiféle gondot nem okozott, hiszen ennek a zsűrinek a feladata a tanácsadás, és nem a rangsorolás volt.

Külön öröm számunkra, hogy a diákok körében egyre népszerűbbek a tájnyelven előadott művek, ebben az évben Mundart kategóriában 20 tanuló mutatta meg tudását.

A versenyről továbbjuttatható tanulók számát az ÉMNÖSZ iránymutatása alapján számítottuk ki. Két kategóriában tettünk csak kivételt, a HD 1-2-ben, mert a zsűri nem tudott dönteni a 3. helyezettek között. Így, ebben a kategóriában nem 3, hanem 4 tanulót delegálunk a megyei versenyre.

A másik kivételt a HD 5-6 kategóriában tettük. Ennek sajnos, prózai oka van. Szerencsétlen módon ugyanarra a napra esik a Rezi megyei döntője, és az isaszegi levelezős megyei német verseny (melyen szintén évek óta részt veszünk) szóbeli döntője. Az a kisfiú, aki az iskolánkból továbbjutott, a levelezős versenyen is részt vesz. Nagyon nagy a valószínűsége, hogy az eredményei alapján be fogják hívni a szóbeli döntőre. Ezért, ha így lesz (ami azért nem 100%) kénytelen lesz választani. Így gondoltuk azt, hogy a vecsési forduló 3. helyezettjét is delegáljuk Újhartyánba, hogy ebben az esetben is legalább 2 gyerek képviselje a körzetünket.

Köszönjük az ÉMNÖSZ hozzájárulását a verseny szervezéséhez. A kapott pénzből bőségesen meg tudtuk vendégelni a versenyző tanulókat (pogácsa + tea), a helyezetteket könyvjutalomban tudtuk részesíteni. Mivel az egyik kolléganőnk még jutalomkönyveket ajánlott fel, így minden Mundart-os versenyzőnek tudtunk adni ajándékot. Sőt!  A megtakarított pénz elég volt arra is, hogy a versenyen részt vevő összes tanuló az emléklapja mellé egy-egy szelet csokoládét is kapjon.

Szintén az egyik kolléganő felajánlásának köszönhetően, a verseny zárásakor a felkészítő nevelőknek egy kis vecsési savanyúsággal is kedveskedhettünk.

Az ünnepélyes eredményhirdetéskor a kategóriák első helyezettjei a nagyközönség előtt is elmondták versüket, prózájukat.

Úgy érezzük, hogy egy jól, flottul lebonyolított versenyt szerveztünk (igaz, már kb. 15 éves gyakorlatunk van benne).  Azonban mindig nagy öröm, ha nem csak mi érezzük jónak a szervezést, hanem más településről érkezett kolléga/képviselő is elmondja ezt a véleményét. Idén is többen jelezték felénk pozitív tapasztalataikat.

Vecsés, 2017. március 7.

Massza Magdolna

igh.