2018. évi Megyei szavalóverseny beszámoló

2018. évi Megyei szavalóverseny beszámoló

2018. évi Megyei szavalóverseny beszámoló bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Megyei szavalóverseny Pilisvörösváron, a Friedrich Schiller Gimnáziumban

Utolsó elődöntők az országos megmérettetés előtt

Az Észak-magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület (ÉMNÖSZ), a Pest Megyei Német Önkormányzat, valamint a Német Nemzetiségi Önkormányzat Pilisvörösvár 2018. március 28-án, megyei szavalóversenyt rendezett a régió német nemzetiségi iskolái számára.

A megyei szavalóversenyt idén a Friedrich Schiller Gimnáziumban Pilisvörösváron tartották, a középiskola és a helyi német önkormányzat szervezésében.

A magyarországi németek himnuszának közös eléneklése után a gimnázium színháztermében megkezdődött a megnyitóünnepség. Elsőként Szabóné Bogár Erika igazgató köszöntötte a vendégeket és természetesen a versenyzőket. Beszédében hangsúlyozta: „Jó látni, hogy sok fiatal lelkesedik az irodalomért és a nyelvjárásban átörökített történetekért, hiszen ezek az alapkincseink, amelyeket a gyermekeknek továbbadunk, mert csak így maradhat fenn népcsoportunk a jövőben is.”

Az igazgatónő beszéde után négy tanuló a hetedik és nyolcadik osztályból magyarországi német népdalokat adott elő, Priegl Éva vezetésével.

Zwick András, a Pest megyei Német Önkormányzat tagja és az ÉMNÖSZ Kulturális Bizottságának elnöke szintén köszöntőbeszédet mondott. Így vélekedett: „Reméljük, minden résztvevő önként, kényszer nélkül van jelen a versenyen és vidáman, örömmel adja elő a verseket, prózákat és a nyelvjárásban készült szövegeket.”

Az idei versenyen számos iskolából kb. 140 tanuló vett részt. A szavalóversenyen két hagyományos kategóriában mérettethették meg magukat a jelöltek, ezek a Hochdeutsch és a Mundart kategóriák voltak. Az irodalmi nyelv kategóriában 5-6. és 7-8. osztályos tanulók, valamint középiskolások versenyezhettek. A nyelvjárás kategóriában a felsős tanulók, valamint a 9-12. osztályosok vehettek részt.  

A technikai információk ismertetése után a korcsoportok diákjait a segítőtanárok a termekbe kísérték, ahol a zsűritagok már vártak rájuk. Összesen 8 értékelő csoport tevékenykedett. A jelöltek névtelenül, számmal vettek részt a megmérettetésen. A két kategóriából a zsűri 4-5 tanulót delegálhatott a második fordulóba, ahol később egy új összetételű zsűri még egyszer meghallgatta a legjobban teljesítőket. Ez volt az utolsó döntő az országos verseny előtt, amelyet a májusban rendeznek meg a Budapesti Német Nemzetiségi Gimnáziumban.

A hagyományokhoz híven a program keretein belül adták át a Kreisz Katalin által elnevezett pedagógusdíjat. A Kahtharina-Kreis-Preis 2018 átnyújtása előtt Szép Márk és Milbich Márton 10. osztályos tanulók harmonikajátékában csendült fel egy darab. A zene után Radnai Tamás nyelvjárásban elmondott szentiváni története volt nagy hatással a közönségre. Schrotti János a Pest megyei Német Önkormányzat elnöke, Bálint Gyöngyi a Német Önkormányzat Taksony elnöke, Szeltnerné Winhardt Ildikó az ÉMNÖSZ irodavezetője, Zwick András az ÉMNÖSZ Kulturális Bizottságának elnöke, Sax Ibolya az LdU oktatási referense és Marlokné Cservenyi Magdolna a Pest megyei Német Önkormányzat elnökhelyettese segédkeztek az emléklapok és a virágok átadásában.

A zsúfolásig megtelt színházteremben a verseny eredményhirdetése után a zsűri elnökök átadták a legjobb versenyzőknek az okleveleket és az ajándékokat.

A rendezvény végén a zsűri gratulált a tanulóknak és felkészítő tanáraiknak a jó teljesítményekhez. Egymástól így búcsúztak: „Hamarosan találkozunk az országos fináléban!”

A rendezvényt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatta. A szervezés remek volt, köszönet a gimnázium közreműködőinek és a helyi német önkormányzatnak!

Klotz Mária

Back to Top

Az oldal cookiekat használ. Ha az "Elfogadom" gombra kattint, ezt tudomásul veszi az üzenet eltűnik. Részletek

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close