Országgyűlési választások 2022
Országgyűlési választások 2022
2022.02.18. Országgyűlési választások 2022 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolvaKEDVES MAGYARORSZÁGI NÉMET HONFITÁRSAINK! 
Népcsoportunk 2014-ben szószólót, majd 2018-ban teljesjogú képviselőt juttatott az Országgyűlésbe. Figyelemre méltó előrelépéseket tettünk ez idő alatt, és ez jelentős mértékben az ő munkájának köszönhető. Ritter Imre határozottan kiállt a nemzetiségi önkormányzatok és civil szervezetek munkája állami támogatásának érdemi megemeléséért. Lobbitevékenysége és több mint 70 felszólalása, a Magyarországi nemzetiségek bizottsága elnökeként végzett munkája révén a plenáris üléseken folyamatosan felhívta a pártok, a törvényhozás és a többségi társadalom figyelmét nemzetiségünk ügyeire.
A német nemzetiségi képviselőnk által vezetett parlamenti bizottság több mint 70 törvényjavaslatot és beszámolót, több tucat kapcsolódó törvénymódosító javaslatot, valamint négy önálló törvénymódosítást tárgyalt. Ezek az – ellenszavazat nélkül – elfogadott törvénymódosítások mind a magyarországi nemzetiségek, ezen belül a németség érdekeit hivatottak szolgálni.
Most újra választásokra készülünk és ismét esélyünk van arra, hogy országgyűlési képviselőt juttassunk a Parlamentbe: Ritter Imrét, aki hatékonyan, népcsoportunk iránt elkötelezetten folytathatja a munkáját. Az előző négy év megmutatta, hogy a képviselői megbízatás a szószólói mandátumnál lényegesen több lehetőséget tartogat számunkra.
A német nemzetiségi választói névjegyzék készen áll: Iratkozzatok fel rá, hogy 2022. április 3-án a német nemzetiségi listára szavazhassatok! Megérdemeljük, hogy továbbra is saját jogunkon és egyenrangúan képviseltessük magunkat a Parlamentben!
KÉPVISELŐNK A KÖVETKEZŐ PARLAMENTI CIKLUSBAN IS AZÉRT FOG DOLGOZNI, HOGY
- gyermekeinket jó színvonalú és általunk működtetett óvodákban és iskolákban neveljék többnyelvű és több kultúrában otthonosan mozgó, öntudatos magyarországi németekké;
- a német nemzetiségi pedagógusképzés színvonala és a nemzetiségi pedagógusaink megbecsültsége emelkedhessen;
- egyesületeink, művészeti csoportjaink kulturális örökségünk ápolásában végzett munkáját elismerjék, és munkájukat további jelentős és egyre emelkedő anyagi forrásokkal támogassa a mindenkori kormányzat;
- zavartalanul ápolhassuk kapcsolatainkat a német nyelvterülettel.
2022. ÁPRILIS 3-ÁN ISMÉT ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK LESZNEK MAGYARORSZÁGON. MIÉRT KÜLÖNÖSEN FONTOS EZ NEKÜNK,MAGYARORSZÁGI NÉMETEKNEK?
Mert lehetőségünk nyílik arra, hogy újra teljes jogú képviselőt juttassunk a parlamentbe.
MI SZÜKSÉGES AHHOZ, HOGY ELÉRJÜK A CÉLUNKAT?
Az, hogy a hazai német közösség megértse az ügy fontosságát, higgyen, bízzon, összefogjon és cselekedjen: mindenki vetesse fel magát a német nemzetiségi névjegyzékbe, majd szavazzon a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata listájára.
MIT KELL EHHEZ TENNÜNK?
1. Mindenekelőtt fel kell vetetnünk magunkat a német nemzetiségi névjegyzékbe – azaz regisztrálnunk kell. Csakis így szavazhatunk a német listára!
2. Aztán el is kell mennünk szavazni, és a német listára kell voksolnunk
HOGYAN REGISZTRÁLHATUNK?
Senki nem fogja hivatalosan megkérdezni tőlünk, hogy fel kívánjuk-e vetetni magunkat a német nemzetiségi névjegyzékbe. A regisztráció kezdeményezése tehát a saját felelősségünk. (Annak, aki már korábban felvetette magát a német nemzetiségi névjegyzékbe, nincs teendője, hiszen a regisztrációja továbbra is érvényes.)
Regisztrálhatunk személyesen vagy levélben, mégpedig a lakhelyünk szerinti polgármesteri hivatalban: ez esetben egy egyszerű papíralapú űrlapot kell kitöltenünk.
Emellett regisztrálhatunk online is:
Ehhez kattintsunk a www.valasztas.hu/ugyintezes oldalra és válasszuk a felső zöldszínű menüsor „Választópolgároknak” pontját. A pontra kattintva válasszuk ki a „Kérelmek magyarországi lakcímmel rendelkezőknek” menüpont alatt a „Folyamatosan (választástól függetlenül) benyújtható kérelmek – Nemzetiségi névjegyzékbe vétel” cím alatt található „kérelem benyújtása online” sort, amelyre kattintva megnyílik a „Bejelentkezés” oldal.
Amennyiben rendelkezünk ügyfélkapus regisztrációval, beléphetünk az ügyfélkapunkon keresztül is a rendszerbe. Ebben az esetben meg kell adnunk az ügyfélkapus felhasználó nevünket és jelszónkat. Ügyfélkapus belépés esetén az ügyfélkapunkra kapjuk meg a határozatot a nyilvántartásába vételünkről.
A kérelem kitöltése egyszerű. Fontos, hogy miután az „A” pontban kiválasztottuk a német nemzetiségi névjegyzékbe való felvétele iránti kérelmet, feltétlenül ikszeljük be a „B” pontot is. Csakis így szavazhatunk az országgyűlési választásokon a német listára. Az űrlapot pontosan kell kitölteni. A határozatot az Ön által megadott elérhetőségre és az Ön állandó lakcímére fogják postázni
REGISZTRÁLNI 2022. MÁRCIUS 18-ÁN 16.00 ÓRÁIG LEHET!
MILYEN JELÖLTEK SZEREPELNEK A NÉMET LISTÁN?
A német listát a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata állította, amelyre 28 képviselőjelölt került fel a megyei szervezetek javaslatai alapján. A lista első öt jelöltje:
- RITTER IMRE
- ENGLENDERNÉ HOCK IBOLYA
- KOCH EMIL
- SCHUBERT OLÍVIA
- MANZ JÓZSEF GYÖRGY
MIKOR SZAVAZHATUNK A NÉMET LISTÁRA?
2022. április 3-án, amikor az országgyűlési választások lesznek.
HÁNY SZAVAZATOT ADHATUNK LE?
Összesen kettőt: egyet egyéni jelöltre, és egyet – pártlista helyett – a német nemzetiségi listára. Aki a német listára szavaz, Ritter Imrét, a német lista vezetőjét juttatja a Parlamentbe
KI LEHET MAJD A PARLAMENTI KÉPVISELŐNK?
A lista első helyén álló Ritter Imre.
KI RITTER IMRE?
Ritter Imre 2014 óta parlamenti szószólóként, 2018 óta teljes jogú képviselőként dolgozik a magyarországi németekért a magyar Országgyűlésben. Jelenleg is az Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége elnöke, 1999-2014 között az MNOÖ Közgyűlés tagja, a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság elnöke volt. Budaörsön német nemzetiségi családban született, jelenleg is ott él. Egész életében elhivatottan szolgálta és szolgálja a magyarországi német közösséget.
A regisztrációval és a választásokkal kapcsolatban további részleteket talál a ldu.hu/aktualis-kategoria/valasztasok, ldu.hu/aktuellekategorie/wahlen honlapon. Kövessen bennünket a Facebookon is: facebook.com/Landesselbstverwaltung!
Azt reméljük, hogy minél többen választják elvből a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata listáját. Hisszük azonban, hogy a német lista vállalható alternatíva lehet azok számára is, akik egyetlen politikai párt listájára sem szavaznak meggyőződésből, jó szívvel.